10. Rész

Este hulla fáradtan borultam be az ágyamba. Ma egész nap a számot gyakoroltuk, végig gitár-akkordokat vettünk át, a szöveget gyakoroltuk... Nagyon fárasztó volt.

~*~

-Happy birthday to you, happy birthday to you, happy birthday to you Liza, happy birthday to you! - énekelte Ellissa, és egy szépen díszített sütit tartott a kezében, amin egy rózsaszín gyertya égett. A szemem könnybe lábadt, még sosem kaptam ilyen ébresztőt.

-Köszönöm! - szorosan átöleltük egymást, majd el akartam fújni a gyertyát.

-Várj, előtte kívánj!! - mondta El.

Nem kellett sokat törnöm a fejem, azonnal tudtam mi a kívánságom. Elfújtam a gyertyát, majd újra megöleltem El-t.

-Van még neked valamim! - vigyorgott, és elővett a szekrényéből két kis dobozt. - Nyisd ki! - tettem amit mondott, és levettem az egyik kis doboz tetejét. Egy színes karkötő volt benne, mire szélesen elmosolyodtam. - Barátságkarkötő. A másik dobozban egy ugyanilyen van, az az enyém! 

-Köszönöm! Hihetetlen vagy!

Amikor felöltöztem lementem a konyhába, ahol a csapat nagy része már ott volt. Mindenki felköszöntött, és körbeölelgettek, majd leültünk reggelizni, aztán pedig siettünk próbára.

Én először a stylistokhoz mentem, akik kitalálták, hogy milyen ruhát viseljek szombaton. Rengeteg ruhát pakoltak elő, mire megtalálták a tökéletes szettet számomra.

Azután az énektanárhoz kellett menjek, akivel ismét átvettük a dalt, és meg is dicsért, hogy ez még csak a 2. nap, de már ilyen jól megy az egész. A próba közepén Andrew jött be megnézni, hogy hogy haladunk. Elégedetten mosolygott, majd megkérte Michelle-t, az énektanárt, hogy menjen ki egy pillanatra.

-Először is, sok boldog születésnapot! - ölelt át, és egy apró kék dobozt vett elő a zakója belső zsebéből. - Ezt neked vettem! - mondta, és átnyújtotta.

-Nem kellett volna.... - mondtam, mire csak mosolyogva megrázta a fejét. Kibontottam a világoskék szalagot, majd levettem a doboz tetejét. Egy nyaklánc volt benne, egy ezüst papírrepülő medállal. A lánca egészen hosszú volt, nem olyan megszokott méretű. - Köszönöm! - mondtam ma már sokadjára és újra átöleltem.

-Igazán nincs mit. Másodjára, most hazamehetsz! A számod szinte már teljesen kész van, és mivel ma van a születésnapot menj haza a családodhoz, ünnepeljetek, a próbákat pedig holnaptól folytatjuk. A közös szám próbája úgyis csak holnaptól lesz, úgyhogy nem maradsz le semmiről se!

Gyorsan összepakoltam a cuccaimat, és elköszöntem Andrew-tól. A kocsiban elővettem a telefonomat, és szóltam anyának, hogy ma kimenőt kaptam, és elindultam hozzájuk.

~*~

Anya a konyhában ült Sara-val, aki kémia könyvet tartott a kezében. Mikor beléptem mind a nyakamba borultak és alaposan megszorongattak, mintha egy éve nem jöttem volna haza, pedig alig pár napja nem voltam itthon.

-Boldog születésnapot! - köszöntöttek fel.

-Köszönöm! Kémiát tanultok? - kérdeztem vigyorogva.

-Igen, de tudod, hogy sosem értettem. Segítesz?

-Segítek bármi másban, de kémiában nem tudok... - mondtam, és összeborzoltam a haját.

-Hé! - kiáltott fel. - Akkor segítesz angolból? 

-Persze! - gyorsan felszaladt a könyvekért, mi addig anyával kettesben maradtunk.

-Na és, hogy-hogy kimenőt kaptál? A telefonban nem mondtad miért.

-Andrew azt mondta, hogy jöjjek haza nyugodtan ünnepelni, mert a szám jól halad, és azon már csak pár dolgot kell korrigálni, a közös számhoz való próbák meg csak holnap kezdődnek.

-Szuper!

 -Apa?

-Nem tudom hol van, már kora reggel elment, és azóta haza sem jött.

-Sejtem hol lehet.

-Én is... De inkább mesélj a versenyről! Vannak barátaid? Jól kijössz a többiekkel? A mentoroddal?

-Persze, nagyon jól összebarátkoztam egy lánnyal! Ellissa a neve, és nézd, ezt tőle kaptam! - mutattam a reggel kapott karkötőm. - És még van egy srác, Thomas, ő is nagyon kedves. Viszont van egy lány a csapatunkból, Saadie, vele nem jövök ki túlzottan.

-Örülök, hogy vannak barátaid. Az a Saadie pedig biztos csak irigy, mert jobb lehetsz nála. - erre elmosolyodtam. Igaz Saadie mindenkivel ilyen, de jól esett, amit Anya mondott. - És a mentorod?

-Ó, Andrew! Nagyon kedves, nagyon féltem tőle, de igazából nem olyan, mint amilyennek mutatja magát! Jó, néha kicsit furcsa, mert az egyik pillanatban még kedves, aztán mondok valamit, és elkomolyodik, és teljesen más... 

-Mit mondtál neki? - kérdezte meglepődve.

-Még Párizsban voltunk, és a wellness részlegen találkozunk, mondtam neki, hogy a masszőrnek csodálatos kezei vannak, erre mintha ideges lett volna. Aztán tudod, volt egy pékség, ahová sokat jártam, és ott újra találkoztam azzal a fiúval, még mindig ott dolgozik. Épp együtt kávéztunk volna, amikor Andrew betoppant és meglátott minket. Elég bunkó volt a fiúval, ő elment, és így Andrew-val reggeliztem. Olyan furcsa volt.

-Hát szerintem itt két lehetőség van. Vagy az, hogy nem akarja, hogy fiúkkal barátkozz a verseny érdekében, vagy pedig.... többet érez irántad, mint egy egyszerű versenyzővel szemben.

-Micsoda? Kizárt!! - tiltakoztam.

Az nem lehet.... Hogy érezne többet is? Alig ismerjük egymást, és egyébként is, a szabályok tiltják.... De mi van, ha mégis?!

9. Rész

Reggel egy mély férfihang zavarta meg az álmomat, ami először halálra rémisztett, aztán megfordultam, és szembetaláltam magam Andrew várakozó, mégis kedves pillantásával.
-Jó reggelt! - mondta.
-Neked is! - nyújtózkodtam egyet, majd még alaposabban betakaróztam és a fal felé fordultam.
-Hé, hé! Ne aludj vissza! A többiek már felkeltek és készülődnek, már csak rád várunk!
-5 perc! Légyszi! - megfordultam, és kiskutyaszemekkel néztem a mentoromra, aki nem enyhült, csak mosolyra húzta a száját.
-Felkelni! - mondta kedvesen. - 5 perced van! - mondta mire megkönnyebbültem, hogy aludhatok még egy kicsit. - Elkészülni! Szóval ne aludj! - ennyit a pihentető kis szundimról.
Nyűgösen rántottam le a takarót, felültem és még egyszer kinyújtóztam.
-Na ez a beszéd! Siess!
-Sietek! - mondtam, mire ő vigyorogva ment ki a szobából.
A tegnap telepakolt szekrényem elé álltam, és kiválasztottam egy farmert és egy lila félvállas pólót, magamhoz vettem pár fehérneműt és a fürdőbe mentem. A lányok már biztosan lent vannak. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, és felöltöztem. A hajamat leengedve hagytam, úgy omlott a vállamra.
Már félig-meddig ébren mentem le a konyhába, ahol Andrew és a lányok vártak. A mentorom elém csúsztatott egy bögre kávét, miután felültem a bárszékre és a pultra könyököltem.
-Köszi! - mondtam, és belekortyoltam.
-Szóval, a próbák majd csak holnaptól kezdődnek, addigra kitaláljuk, hogy mit fogtok előadni az első élő adásban. A téma a Number 1. számok lesznek, én már pár számot ki is találtam számotokra, aztán majd együtt eldöntjük, hogy mi legyen végül. Szóval a mai napot ismerkedéssel töltjük, mindhármótokkal eltöltök ma egy kis időt, és megismerjük egymást. Rendben? - vigyorgott Andrew, mire mind mosolyogva bólintottunk.
Mivel senki sem volt itthon, csak a miénk volt a ház. Kint nagyon szép idő volt, ezért Andrew és Ellissa kimentek a szabadba, hogy beszélhessenek. Addig Saadie-vel maradtam együtt, aki szerintem nem igazán kedvel engem, de túlzottan nekem sem szimpatikus lány. Megkordult a gyomrom ezért szétnéztem a szekrényekben, hogy hátha találok valami finomat. Mivel nem találtam semmit, úgy gondoltam, hogy csinálok palacsintát. Elővettem a hozzávalókat, gyorsan kikevertem a tésztát, és elkezdtem őket sütögetni, addig pedig bedugtam a telefonomba a fülhallgatót, és úgy hallgattam zenét, hogy amíg sül, addig se unatkozzak.
Alig telt bele egy órába, mire kisütöttem a rengeteg tésztát. Felmentem az emeletre, hogy megkínáljam Saadie-t is.
-Kérsz palacsintát? Nem tudom, hogy éhes vagy-e, vagy reggeliztél-e már, de gondoltam megkínállak.
-Nem, kösz. - mondta, és tovább bűvölte a laptopját, amin úgy láttam a twitter volt megnyitva.
Lecsoszogtam a lépcsőn, és pont akkor jött be Ellissa és Andrew.
-Kértek palacsintát? Most csináltam! - vigyorogtam büszkén.
-Én kérek! - mondta Ellissa.
-Hát én is megkóstolom akkor. - mondta Andrew, majd bementünk a konyhába.
-Milyet kértek? Van nutella, dzsem, ööö kakaópor... - nyitogattam a szekrényeket, és néha-néha hátrapillantottam rájuk.
-Én nutellásat kérek. - válaszolt Ellissa. Andrew egyetértően bólintott, mire én pipiskedni kezdtem a nutelláért, de mire már majdnem elérte egy kész levette előlem.
-Köszi! - vigyorogtam a mentoromra, majd a pulthoz mentem.
-Nincs mit. - amikor elvettem volna tőle, elhúzta előlem.
-Hagyd csak, majd megcsinálom nektek is. Te is ilyet kérsz? - kérdezte, mire én mosolyogva bólintottam és leültem a bárszékre.

~*~

-Jössz Liza? - kérdezte Andrew, és az ajtó felé intett. Felkaptam a tornacipőm, és a farmerdzsekim, és vele tartottam a kertbe.

Szótlanul sétálunk el a hátsókertben lévő medencéig, majd ott megeredt a nyelve.

-Szóval azt már tudom, hogy isteni palacsintát tudsz csinálni, és a szüleid foglalkozását is ismerem, de többet nem tudok rólad, szóval mesélj! - szólított fel, mire belekezdtem.

-Hát, 2 nap múlva töltöm be a 18. életévem, Londonban születtem... 4 húgom van.

-A zongorán kívül játszol valamilyen hangszeren?

-Igen, gitározom. 

-Szuper! Kik a kedvenc előadóid?

-Mindent meghallgatok, de a kedvenceim a Take That, a Fun., Lana Del Rey, Aiden Grimshaw, de szeretem Beyonce-t, és Justin Bieber-t is. Szóval tényleg mindent!  

-Ez remek, mert akkor nem hiszem, hogy nagy bajok lesznek a dalválasztással. Tényleg, örülök, hogy a Fun-t mondtad, mert a We are young című dalukra is gondoltam, hogy esetleg azt énekelhetnéd, akár akusztikus verzióban is. Az pedig, hogy tudsz gitározni nagyon jó, majd meglátjuk, hogy mennyire megy, és akkor talán az is lehetne, hogy te adod a kíséretet saját magadnak.

-Nagyon szeretem azt a dalt!

-Ennek örülök! Akkor legyen ez?

-Legyen! - mondtam mosolyogva.

~*~

Másnap reggel izgatottan kapkodtam magamra a ruháimat, majd siettem a ránk váró kocsira, ami a próbateremhez vitt. Rettentő izgatott voltam az első próbánk miatt...

8. Rész

Arra keltem fel, hogy valaki hideg vízzel frissíti az arcom. Kinyitottam a szemem, és a zokogó Édesanyámmal találtam magam szemben.
-S-s-sajnálom! - zokogta.
-Mit? - mondtam, de a hangom túl gyenge volt, és a hangom elment. Megijedtem, de aztán erősen megköszörültem a torkom. - Mit sajnálsz? - kérdeztem újra, és belekortyoltam a vízbe, ami az éjjeliszekrényemen volt.
- Hogy nem tudtalak megvédeni... Csak egy pillanatra mentem le, hogy megnézzem a húgodat, és amikor bejöttem, Apád viharzott le az emeletről. Amikor pedig feljöttem ott fe.... - mondta sírva, de már nem tudta befejezni a mondatot.
-Nem a te hibád. Most hol van?
-Gőzöm sincs. - bólintottam, és megöleltem, hogy végre megnyugodjon.
-Mennyit "aludtam"?
-Nem sokat, maximum fél órát. - bólintottam, majd kimásztam az ágyamból. Kimentem a fürdőszobába és a tükörbe néztem. Szerencsére nem volt olyan nyom az arcomon, ami nem eltüntethető egy kis sminkkel. Az orrom alatt volt egy kis alvadt vér, valamint egy kicsi a szám sarkába. A szemem alatt a sírás nyomai voltak, amitől még mindig nehezek voltak a szempilláim. Úgy éreztem, mintha kétszeresére dagadt volna az arcom. A fejem nagyon sajgott, ezért lementem a konyhába, hogy bevegyek egy Advilt, és csillapítsa a fájdalmat. Úgy negyed óra múlva enyhült, ezért nekiálltam a pakolásnak. Elővettem a bőröndjeimet, hogy telepakoljam őket ruhákkal, mert holnaptól már a mentorok házában lakom, a többi továbbjutott versenyzővel.
Két bőröndöt tömtem meg a szükséges ruhadarabokkal. Egyre jobban izgultam a közös munka, és az élő show miatt. Olyan furcsán éreztem magam! Olyan furcsa előérzetem volt... Talán a mai nap "eseményeitől"? Talán a vadállat "Apámtól".
Másnap reggel izgatottan ébredtem. Már az első pillanattól fogva éreztem a görcsöt a torkomban, és nem bírtam magammal! A cuccaim az ajtóban sorakoztak, és várták, hogy induljunk az ideiglenes lakhelyemre.
Magamra húztam egy fehér csőnadrágot és egy fehér pólót, a lábamra barna magassarkút vettem, majd a nyakamba akasztottam egy szintén barna nyakláncot. A hajamat leengedtem, az arcomat pedig alapozóval és púderral fedtem be, hogy letüntessem a tegnapi nap nyomait. Mivel odakint még egy kicsit hűvös volt, felvettem a sárga blézert, majd ellenőriztem a kinézetem. Minden rendben volt, ezért úgy döntöttem ideje elindulni. Hívtam egy taxit, és ameddig meg nem érkezett reggeliztem, majd elköszöntem Anyától és a tesóimtól. Apám még húzta a lóbőrt, az éjjel biztosan jól berúghatott.
Amikor a taxi begurult a házhoz a szám tátva maradt. Hatalmas terület, fákkal, üres, füves területtel, medence és a hatalmas, fehérre festett "palota", sok ablakkal, és erkéllyel. Kimásztam a kocsiból, a sofőr pedig már a bőröndöket pakolta a csomagtartóból. Megköszöntem neki, majd kifizettem a fuvart. A két bőröndöt magam után húzva közelítettem meg a többieket, akik már megérkeztek. A csapatunkból már ott várt Ellissa és a másik lány, Saadie Cort. Ők épp Andrew-val cseverésztek, amikor én megérkeztem mind elhallgattak.
-Helló! - köszöntem, és kedvesen mosolyogtam. Ellissa és Andrew viszonozta a mosolyt, de Saadie undokan bámult rám.
-Szia, jó, hogy megérkeztél! Akkor én meg is mutatom nektek a szobátokat! - mondta Andrew, majd bevezetett minket a csodás házba. Amikor beléptünk egy hatalmas nappaliba kerültünk, ahonnan egy hosszú lépcső vezetett az emeletre. Felmentünk, és végigmentünk a folyosón, majd az utolsó előtt szobába vezetett minket. A helyiségben három ágy helyezkedett el, és saját fürdőszobát kaptunk. Volt erkélyünk is, ami pont a medencére nézett, valamint a háttérben elhelyezkedő zöld pázsitnak és nyugágyaknak.
 Miután eldöntöttük, hogy melyik ágy kié legyen kipakoltunk a szekrényekbe, majd lementünk a hatalmas nappaliba, ahol minden versenyző ott volt, és ismerkedtek. Előkerült pár üveg ital is, persze csak alkoholmentes, mert holnap nehéz nap vár mindenkire.
Az este folyamán mindenkivel megismerkedtünk, és úgy gondolom, hogy jó kis társaság került össze. Persze ettől még vetélytársak vagyunk, de azért sajnálni fogom, ha valaki kiesik közülünk.
Ellissa és én az est nagy részét egy sráccal töltöttük, Thomas Carr-al, aki nagyon kedves, és jó humorának köszönhetően egy pillanatig sem unatkoztunk mellette. Remélhetőleg ittlétünk alatt vele még jobban összebarátkozunk.
Amikor mindenki lefeküdt aludni, mi még a konyhában voltunk Lis-zel, és teát ittunk.
-Thomas olyan kedves srác! - mondta Lis.
-És tök helyes! Nekem tökre bejön, de szerintem én nem tetszem neki... - hajtotta le a fejét.
-Nekem nem az esetem, de nem néz ki rosszul. - mosolyogtam. -Szerintem bejössz neki! - mondtam, mire csillogó szemekkel kapta fel a fejét.
-Tényleg? - vigyorgott. - bólintottam, és ezzel le is zártuk a témát. Megittuk a teánkat, majd felmentünk aludni az új szobánkba.

7. Rész

Már láttam Anglia területét a repülő egyik ablakából. Már alig vártam, hogy leszálljunk, mert végre találkozhatok a családommal. De egy dologtól féltem. Nagyon is. Elmondani Apámnak az igazságot. Mégis mit fog mondani? Büszke lesz rám, vagy a szemembe nevet? Vagy valami teljesen más? Bármi benne lehet a pakliban, és félek, hogy a legrosszabb lapot kapom.
A vasmadár a földhöz közeledett, majd végül teljesen megállt. Mindenki kicsatolta az öveit, majd felkapta a kisebb poggyászát, amit felhozhatott a gépre. A repülőtéren sokan vártak minket, igaz engem nem, de a többi versenyzőt mind várta a családja, és a barátaik. Én csak lehajtott fejjel cipeltem a kopott, bordó bőröndömet.
Mivel mindenkiért jöttek, kivéve értem mindenkit hazavittek. A reptér előtt próbáltam taxit fogni, sikertelenül. Amikor végre megállt egy, lehajoltam a bőröndömért, de mire beszálltam volna, addigra lenyúlták tőlem. Ez az én formám. Mivel nem volt csak úgy fél órányira a házunk úgy gondoltam, hogy gyalogolok. Egészségesebb, és pénztárcakímélőbb. Mikor megtettem pár lépést, egy ismerős hangot hallottam magam mögül.
-Hát te? - megfordultam, és Andrew-val találtam szemben magam.
-Hát én. - mondtam vigyorogva.
-Mármint, érted nem jöttek?
-Nem értek rá.
-Sajnálom.
-Nem kell.
-Hazavigyelek? - kérdezte.
-Felesleges, nincs annyira messze. Szívesebben gyalogolnék.
-De szívesen elviszlek!
-Hát...rendben. - egyeztem bele, mire szélesen elvigyorodott. Elvette a poggyászom, és a fekete Saab-ig vezetett. A csomagtartóba tette a bőröndöt, majd udvariasan kinyitotta nekem az ajtót. Beültem, majd becsukta. Figyeltem, ahogyan átmegy az ő oldalára, leveszi a napszemüvegét, és a fehér ingének a nyakába akasztja. Beszállt mellém, rám pillantott, majd elcsavarta a kulcsot. A motor felbőgött, majd a gázra taposott.
Csak úgy faltuk a kilométereket, olyan gyorsan mentünk.
-A szüleid mit dolgoznak?
-Hát.... - gyorsan Liza, gondolkodj! - Apa bankár, Anya pedig tanár. - válaszoltam, de nem tettem hozzá, hogy csak voltak.
-Ez remek! - mosolygott, és újra beállt a csönd. Nem volt közös témánk, ezért a rádiót hallgattuk, ahol éppen az egyik kedvencem, Robbie Williams hangja csendült fel, ezért halkan dúdolgattam, mire Andrew csak mosolygott.
Amikor a házunkhoz közeledett, szóltam, hogy ide értünk.
-Köszönöm a fuvart! - mondtam, és már az ajtó kilincséhez nyúltam, amikor Andrew kipattant a kocsiból, és ki nem nyitotta. Igazi úriember!
-Szívesen elhozlak máskor is! - mosolygott, és a kezét az alkaromon pihentette.
-Hát akkor, szia! Köszönöm még egyszer! - vigyorogtam.
-Igazán nincs mit! Holnap 8-kor találkozunk! - kivette a bőröndöm, majd a kezembe nyomta - Szia Liz! mondta, és puszit nyomott a homlokomra. Kissé összezavarodottan fordultam meg, és mentem be a házba.
Odabent ledobtam a poggyászt, majd levettem a dzsekim. A konyhába mentem, ahol Anya ült, és a kávéját iszogatta.
-Megjöttem! - mondtam, mire megfordult!
-Szia Kicsim! Gratulálok, nagyon büszke vagyok rád! - ölelt át.
-Köszönöm Anya! Apa hol van?
-Odafent tévézik. El akarod mondani neki?
-Muszáj lesz... Most már tényleg itt az ideje, mert holnaptól alig leszek itthon, és nem tudnék neki mit mondani.
-Én melletted vagyok kicsim!
-Tudom Anya! - megszorítottam a kezeit, majd felmentem a lépcsőn. Apa a hálószobájában feküdt az ágyon, és valami focimeccset nézett.
-Szia Apa!
-Csá!
-El kell mondanom neked valamit.... - kezdtem bele, de ő még mindig nem figyelt rám. - Jelentkeztem az X-Factorba! - böktem ki, mire rám nézett, és vigyorgott.
-Valóban? És azt hiszed, hogy lesz belőled valaki? Mindig is egy szánalmas kis senki maradsz! - nevetett.
-A szánalmas senki egyedül te maradsz!
-Mit mondtál? - kérdezte, és hirtelen felpattant az ágyból. A térdeim megremegtek, de továbbra is kibírom.
-Jól hallottad! Te csak egy szánalmas alkoholista senki vagy! Semmit sem dolgozol, az egész család fél tőled. Undorodom a saját Apámtól, akit régen úgy szerettem! Egy szörnyeteg lett belőled! Belőled sosem lesz többet senki! A szememben csak egy féreg vagy, akit nem érdekel a családja! Milyen ember az ilyen? Elítéllek, amiért nem egyszer kezet emeltél ránk! És még engem cseszegetsz? Mert jobb vagy nálam? Mert akkor tévhitben élsz, "drága Édesapám"! Egy utolsó alkoholista senki vagy! Minden sokkal jobb lenne nélküled! A helyedben elásnám magam jó mélyre a szégyentől! Szerettél te valaha minket? Mert ha igazán szerettél volna, akkor a szegénységben is úgy maradt volna, és mindent megoldhatnánk! Erre te? Minden megtakarított fontot a kocsmában költesz el! Te nem vagy az Apám! Az én Apám egy jólelkű, kedves ember volt... nem Ez a féreg! - csak úgy köptem a szavakat, és éreztem, megkönnyebbülök. Olyan régóta el akarom mondani ezt, de mindig féltem, de végre eljött az idő. Mire befejeztem a kis mondókám, teljesen megkönnyebbültem, de az Apám szemében düh égett, és szavak helyett inkább a tettek beszéltek. A tenyere erősen csattant a jobb arcomon, majd a balon és újra a jobbon. Mire feleszméltem, már a hosszú copfomat rángatta.
-Mégis mit képzelsz te magadról, te kis ribanc? Mi? Miért hiszed magad felsőbbrendűnek? Azért mert elmentél egy kibaszott válogatásra? Csak hogy tudd sosem lesz belőled híresség, te kis tehetségtelen picsa! Most pedig takarodj a szobádba! - ordította, és könnyek pedig égették az arcom, ami amúgy is fájt a veréstől.
-Nem! - visítottam - Te többé nem parancsolsz nekem!
-Azt mondod? - kérdezte, és gonoszan elvigyorodott. Egy újabb pofon csattant el, majd egy újabb és egy újabb.
-Te rohadék! - szítottam a tüzet, mire még dühösebb lett. A pofonokat egyre gyorsabban, és erősebben osztotta. Fémes ízt éreztem a számban, majd egy pillanatban az orromhoz kaptam, majd láttam, hogy a kezemen a vér vöröslik. Végül annyira kimerített a sírás, és a fájdalom, hogy eszméletlenül estem össze a hideg padlón.

6. Rész

Másnap reggel vigyorral az arcomon ébredtem, no meg egy kis fejfájással. Ellissával megittunk pár pohár pezsgőt, annak örömére, hogy mind a ketten továbbjutottunk. Mivel a fájdalom elviselhető volt,  nem vettem be a már kikészített Advilt, inkább gyorsan rendbe szedtem magam, és útnak indultam. Arra gondoltam, hogy elmegyek abba a kis aranyos pékségbe, ahol az a cuki fiú dolgozott, és naphosszakat ott töltöttünk a húgommal.
Az utca csöndes volt, a szél enyhén fújt, ami meglobogtatta a hosszú szőkés barna tincseimet. Szerencsére a pékség nem volt túl messze a hoteltől, így 10 perc gyaloglás után oda is értem. A kis boltocska nem változott, még mindig ott volt az az éles hangú csengő az ajtó felett, ami hangosan csilingelt, akárhányszor kinyitották azt. A berendezés nem sokat változott, ahogy a pult is a helyén maradt a rengeteg finomsággal. Villámgyorsan körbenéztem, és megpillantottam azt az ismerős alakot, aki 3 évvel ezelőtt is itt volt. Nem sokat változott, csak a haja lett más, és mintha férfiasabb lenne. A pulthoz mentem, és kértem egy croissant-t, majd egy asztalhoz mentem, ami az egyetlen üres volt, és épp a srác törölte le az asztallapot.
-Szia! Leülhetek!
-Szia! Ööö, persze. Várj, nem találkoztunk mi már valahol? - kérdezte, és az arcomat méregette, mire én elpirultam.
-Pár évvel ezelőtt sokat jártam ide, most pedig ide hozott a sors, és a szerencse, így muszáj volt eljöjjek ide. - mosolyogtam.
-Akkor ezért voltál olyan ismerős. - vigyorgott, és a törlőruhát a farmerjának a zsebébe lógta úgy, hogy nagy része kilógjon a nadrágjából.
-Igen.
-És mi történt, hogy újra visszatértél Párizsba?
-Tulajdonképpen 3 napra jöttem ide, ma délután indulunk vissza. Az X-Factor egyik versenyzője vagyok.
-Hú! Akkor biztos nagyon jó vagy! Én kérem az első autogramot! - vett elő a másik zsebéből egy jegyzettömböt, és tollat, mire én hangosan felnevettem.
-Ezt most komolyan gondolod? - kérdeztem, és még mindig úgy tartotta a papírt. Bólintott, mire én aláírtam. Hihetetlen, hogy kiosztottam az első aláírásom.
-Képet is szeretnék, ha lehet!
-Hát persze, hogy lehet! - nevettem, majd mellé álltam, ő pedig elővette a telefonját, és magunk elé tartotta. Szélesen vigyorogtam, és közel álltam hozzá, hogy mindketten benne legyünk a képben. Amikor elkészült, elrakta a telefonját, és rám vigyorgott.
-Köszönöm, és vedd úgy, hogy máris az első számú rajongód vagyok!
-Úgy veszem! - nevettem, és ledobtam a táskám a székre.
-Meghívhatlak egy kávéra? - kérdezte. - És nem bánnád, ha csatlakoznék hozzád? -mosolygott szégyenlősen.
-Persze, nem bánnám, egyébként, ha már együtt kávézunk be is mutatkozom. Eliza Micthell. - nyújtottam kezet.
-Drake Bolton. - elutasította a kézfogást, és megölelt. Amikor elengedett, láttam, hogy Andrew lép be a kis pékségbe. Levette a napszemüvegét, és fekete bőrdzsekijét, és körülnézett. Szeme megállapodott rajtam. Láttam, hogy egy apró mosoly suhan át az arcán, majd mikor jobban megnézett elkomolyodott, és az állkapcsa megfeszült.
Intettem neki, majd felém vette az irányt.
-Sziasztok! - fogott kezet Drake-kel, majd engem arcon puszilt. Miért puszil meg?!?! Sosem tette, és nem is kell megtennie! Hiszen ő a mentorom! - Andrew Halden.
-Üdv! Drake Bolton! - fogtak kezet, és egy pillanatig feszülten egymás szemébe néztek.
-És ti honnan ismeritek egymást? - kérdezte.
-Régen rengeteget jártam ebbe a pékségbe, amikor csak Párizsban voltam itt voltam, így most visszatértem, és Drake megismert! - vigyorogtam.
-Ez remek. Liza, ha már úgy is összefutottunk, nem reggelizünk együtt? - tette fel a kérdést.
-Ami azt illeti, már Dra.....
-Ó nekem semmi gond, magatokra hagylak titeket, nekem úgy is dolgom van. Eliza, érted szurkolni fogok! Ügyes legyél! Majd ha Párizsban jársz, feltétlenül keress meg! - nyújtott át egy cetlit, amin egy számsor volt. Mosollyal jutalmaztam, majd elköszöntünk egymástól, aztán pedig leültem Andrew-val reggelizni...

5. Rész

Az ajkamat rágcsálva vártam a soromra, és magamban felidéztem a dal szövegét. A hat lányból harmadikként fogom előadni a dalt, és a következő én leszek.
Pár percen belül egy tüsihajú férfi jelent meg előttem, aki közölte velem, hogy én leszek a következő. Felálltam, és lesimítottam a sötétkék derékig érő szoknyámat, és megigazítottam a fehér felsőmet is.Hosszú hajamat előredobtam, és nagy levegőt véve elindultam a férfi után, aki már az ajtóhoz közel állt.
A tüsi kinyitotta az ajtót, én pedig beléptem rajta. Egy nagy kanapén Andrew ült egy nő mellett, aki a hosszú haját a bal vállára simította. Száján neon színű rúzs, és kihívó, de ízléses ruha.
A mikrofon mögé álltam, és megeresztettem egy szégyenlős mosolyt, amit Andrew, és a nő boldogan viszonzott.
-Üdv Eliza. Mit fogsz előadni ma? - kérdezte a mentorom.
-Leona Lewis-tól az I see you-t.
-Kíváncsian várjuk. Sok szerencsét! - mondta a nő, akit ha jól tudom Cher-nek hívtak.
Belekezdtem a dalba, és élvezettel énekeltem. Mindent beleadtam, hogy továbbjuthassak. A zongorista remekül tette a dolgát, a hangszer hangja remekül illett az én hangomhoz. A szemeimet ki sem mertem nyitni, csak énekeltem, és énekeltem. Énekeltem magamért, az Anyámért, a testvéreimért, és egy jobb életért.
Amikor a zongora elhallgatott óvatosan felemeltem a szemhéjaimat. A nő szemében apró kis könnyek bújtak meg, Andrew pedig mosolyogva, talán büszkén nézett rám. Számomra még mindig kiismerhetetlen férfi. Egyszer mogorva, máskor kedves. Valaha meg fogom érteni őt?
-Köszönjük, nagyszerű voltál! Este tudatjuk veled az eredményeket! - szólalt meg Cher. Bólintottam, majd megtöröltem a szemem, aztán pedig kisétáltam az ajtón. Odakint a műsorvezető várt, aki tárt karokkal fogadott. Odamentem és megöleltük egymást.
-Na, hogy sikerült? - kérdezte mosolyogva Darren.
-Azt hiszem, hogy nem voltam rossz. - mondtam büszkén és elvigyorodtam. Végre túl vagyok rajta!

Időtlen idők óta ülök az Eifel-toronyra néző erkély egyik szófáján. Az ajkaimat sebesre haraptam, és még mindig érzem a vérem fémes ízét a számban. Az átlátszó-csillámos körömlakk már alig látszik a körmöm végein, mert idegességemben azon próbáltam levezetni a feszültséget. A lábammal idegesen dobolok, a gyomrom görcsben, a torkomban gombóc. Talán ennyire még nem is voltam ideges. Végül is jogosan izgulok! Az életem múlik ezen.
Több óra várakozás után egyenként hívtak be mindenkit. Én ismét harmadikként kerültem sorra. Az izgalom még nagyobb lett, mert tudtam, hogy már csak pár perc és kiderül, hogy alakul a jövőm, a karrierem.
-Eliza Mitchell! - szólított a Tüsi, én pedig rögvest felpattantam a kényelmes fehér szófáról. Bekísértek a meghallgatás helyszínére, ahol már Andrew mosolyogva várt. Kifejezéstelen arccal ültem le mellé, és feszülten az arcára pillantottam.
-Nehéz döntés voltál számunkra. Rengetegszer visszahallgattuk az előadásodat, mind a mait, és az előzőt is. Sokat gondolkoztunk azon, hogy mit tegyünk veled, mert a Rule the world-be becsúszott pár hiba, viszont a mai az egyszerűen tökéletes volt! Olyan vagy, mint egy csiszolatlan gyémánt. Ha kijavítjuk a hibáid, akkor nagy jövő áll előtted! Tehát velünk jössz az élő show-ba! Gratulálok! - Amint meghallottam, hogy nem estem ki azonnal Andrew nyakába borultam. Szorosan szorítottam magamhoz, míg ő a hajamat simogatta, és néhányszor végigsimított az arcomon a hüvelyujjával. Néhány örömkönny csordult ki a szememből, amit nem túl nőiesen a kézfejemmel töröltem le. Amint elengedtem a mentoromat átnyújtott nekem egy papír zsebkendőt, amivel felitattam a könnyeimet, és nagy nehezen kinyögtem, hogy:
-Köszönöm!

4. Rész

A reptérről egyenesen a hotelba mentünk, ahol két ágyas szobákat béreltek ki számunkra. Mi Ellissával kerültünk össze, aminek nagyon örültünk. A boy felcipelte a bőröndjeinket a 13. emeletre, ahol a 1408-as szobába irányított minket. A szoba hatalmas volt, egy hálószobából, egy fürdőszobából és egy kis nappaliszerűségből állt. A háló két oldalán két egyszemélyes ágy volt, én pedig lestoppoltam az egyiket, ami szimpatikusabb helyen volt. Ledobtam a bőröndöt, és kimentem a folyosóra, ahol már a többiek vártak. Andrew azt mondta, hogy eligazítást tart, hogy mi hol van, és milyen programok várnak ránk. Pár perc múlva megérkezett, fehér vászoning volt rajta, farmerral és fehér tornacipővel. Az ing nyakába volt akasztva fekete lencséjű pilótaszemüvege, sötét haja kuszán lógott homlokába. Tényleg jól nézett ki...De attól még csak egy arrogáns seggfej.
-A mai nap csak a tiétek, ajánlom, hogy az időtöket gyakorlással töltsétek. Holnap reggel 10 órára jön értetek jön a kocsi, és a mentorok házába visz benneteket. Mire ideér mindenki legyen kész, világos? - nézett körbe szigorúan, és egy picit tovább nézett rám, a reggeli késésem miatt. - Holnap fog kiderülni, hogy ki jut tovább, holnapután 4 órakor indul a magángép, és 3 órára jön értetek az autó, addig szabadon eltölthetitek az időtöket. A hotelben van kinti és benti medence, szauna, és egyéb wellness szolgáltatások, ezeket mind igénybe vehetitek, és ezek közül egyik sem a ti költségeteket terheli. A földszinten van zeneterem, ahol használhattok minden hangszert a gyakorláshoz. Azt hiszem mindent elmondtam, ha bármire szükségesek van, csak hívjatok, számotokra mindig elérhető vagyok. Akkor én most mennék is! Sziasztok! - gyorsan elhadarta a mondanivalóját majd továbbállt.
A nap további részét gyakorlással töltöttem, majd mikor kellően elfáradtam, úgy gondoltam, hogy ideje meglátogatni azt a wellness részleget. Lementem a földszintre, és megkérdeztem a recepcióst, hogy merre menjek, persze ő kedvesen eligazított, így végre odaértem. Ott egy újabb alkalmazott várt, rövidre vágott szőke haja volt, barna szemmel, karcsú alakkal. A hotel egyenruháját viselte, vagyis egy bordó blúzt, sötét farmerral, és a blúzon ott virított a kis névkártya, amiből kiderült, hogy a nő neve Olivia. Egy masszázsra vágytam, ezért segített kiválasztani a legmegfelelőbbet, majd bementem a kis hangulatos szobába. Amin megérkezett a masszőr. Fehér nadrág és bordó póló volt rajta, és valami hihetetlenül jól nézett ki. Kidolgozott teste volt, ami kilátszódott a feszes felső miatt. Széles vállai és keskeny csípője volt, barna haja és villogó szürke szemei, csak úgy magukhoz láncolták a tekintetem.
-Jó napot! Kezdhetjük? - mosolygott és kivillantotta csupa fog mosolyát. Sután bólintottam, majd lehajtottam a fejem. Kissé feszélyezve éreztem magam, mivel a masszás miatt a felsőtestünkről minden ruhadarabot le kellett venni, és félmeztelenül kellett hasaljak egy idegen előtt, de ettől függetlenül csodás érzés volt, ahogyan a kezei végigdögönyözték a hátamat.
Amikor végeztem az adonisz kiment, én pedig villámgyorsan magamra kapkodtam a ruháim, majd én is kimentem. Amikor a recepcióhoz értem Andrew-t láttam, majd próbáltam feltűnés nélkül elmenni. Komolyan, a frászt hozza rám ez az ürge! Annyira szigorú, komoly és szeszélyes.
-Eliza? - pillantott rám vigyorogva.
-Jó napot!
-Kérlek tegezz! - mosolygott, és kivillantotta gyönyörű fogait. Ilyenre még csak nem is lenne szabadna gondolnom, mert ő a mentorom, de mégis. Amikor ilyen kedvesen viselkedik teljesen máshogy érzem magam mellette. Nem vagyok feszült, de amikor szigorú, akkor komolyan mondom, hogy legszívesebben elfutnék, jó messzire!
-Rendben. - viszonoztam a mosolyt, majd a cipőmet kezdtem figyelni. Semmi érdekes nem volt rajta, csak egy egyszerű fekete tornacipő volt, tényleg semmi extra.
-Masszíroztatni voltál? - kérdezte, és buján mosolygott.
-Igen, és isteni volt! Annak a srácnak varázskezei vannak!
-Srác? - komolyodott el, és egy pillanatra megfeszült az állkapcsa.
-Igen, miért?
-Semmi. - mondta, és szigorúan pillantott. Valami rosszat mondtam? Csináltam? Na most, futnék! - Most mennem kell, én is masszásra megyek. Holnap találkozunk. Szia Liza.
-Szia Andrew. - mondtam, majd sarkon fordultam. Minél hamarabb el akartam onnan tűnni.
Visszamentem gyakorolni, és egész este csak énekeltem, majd úgy 10 óra felé eldöntöttem, hogy ideje lefeküdnöm aludni, mert holnap nagy nap vár rám...